Ami ebben a percben belép a határon, ami elhagyja, és ami közben itt folyik. Minden szám mérésből, negyedóránként frissítve.
Kattints egy pontra a térképen vagy egy sorra a listákban.
15 065 vízfolyás a magyar vízrajzi jegyzékből. Írd be a nevét, és megmutatjuk, hova folyik — láncban, a befogadóján át a mért folyóig —, mi kerül bele a szennyvíz- és ipari nyilvántartás szerint, és mi folyik bele.
A láncot a nyilvántartás mondja meg, nem mi rakjuk össze a térképről: ahol nem adja meg a befogadót — a nevek 15%-ánál —, ott az oldal azt írja ki, hogy nem tudjuk. Kitalált láncszem nincs benne.
Az emberek folyókban gondolkodnak, nem szelvényekben. Minden rendszer a hozzá tartozó határszelvények összege — a belső mércék (Budapest, Szolnok, Nagymaros) sehol nem számítanak bele, mert azt a vizet a belépésnél már megszámoltuk.
Az oldal többi része az országról szól. Ez rólad. Állítsd be, hogy nálatok hogy megy — a számok a te beállításaidból jönnek, nem egy „átlagemberből", mert olyan nincs, és Magyarországon senki nem méri, mire megy el a háztartási víz.
Mert az nem magyar mérés. Azok a százalékok külföldi háztartás-vizsgálatokból származnak, cikkről cikkre másolódnak a forrásuk nélkül, és országos adatként bemutatva kitalált mérésnek számítanak.
Ami viszont biztos: a fajlagos adatok. Egy zuhanyfej 6–15 litert enged át percenként, egy WC-tartály 6 liter, egy mosógép 45. Ezek mérnöki tények, szűk tartománnyal, és rá vannak írva a készülékre. Ezért itt a fajlagos érték a modell, a mennyiséget pedig te adod meg — így a végeredmény a ti háztartásotokról szól, és a feltevés látszik, mert te állítod be.
Annyira, amennyire a beállításaid. A zuhany a legtöbb háztartásban a legnagyobb egyetlen tétel, és hogy 6 vagy 15 liter percenként, az kétszeres különbség a végösszegben — ezért van kiírva minden sornál a tartomány, és ezért állítható. Nem a literre pontos szám a cél, hanem hogy lásd, mi a nagy tétel nálatok.
A centiméter mindig a mérce saját nullpontjához mérve értendő, ezért két szelvény vízállása egymással soha nem összehasonlítható — mindegyik csak a maga múltjával. A készültségi szintek nem természeti határok: az adott szakasz védművei alapján állapítják meg őket. Pakson például a III. fok 9 centivel a valaha mért legmagasabb vízállás fölött van — 2013-ban ennyi hiányzott hozzá.
A tavaknál nincs értelmes vízhozam — a Balaton elfolyását a siófoki zsilip szabja meg, ami döntés, nem folyamat. Ezért itt a vízszint a mért adat, és az számít. A köbméterre átváltás a tó felszínéből jön: egy centiméter a Balatonon 5,94 millió m³, a Velencei-tavon 0,24 millió. Ez becslés, nem mérés — a tó nem henger, a partközeli sávban egy centi nagyobb területet fed le, mint amivel itt számolunk.
Honnan hiányzik a víz — a beáramlás a határon túli forrásvidék szerint bontva, aszerint rendezve, hogy hol marad el a legtöbb m³/s a sokéves átlagtól.
Ami ma elhalad Komárom alatt, az holnap ér Budapestre. Ez nem modell, hanem ugyanaz a víz és a szakasz futásideje.
A fenti bontás nem magyarázat, hanem mérés: azt mondja meg, melyik forrásvidék felől érkezik kevesebb víz, nem azt, hogy miért. Az okra ez az oldal nem következtet — a külső magyarázatok a szerkesztői jegyzetek közt vannak, forrással.
Előrejelzés sincs benne: ez az adatforrás egyáltalán nem közöl olyat. A futásidő a folyamkilométer-távolságból és a folyóra jellemző hullámsebességből számolt érkezés, nem előrejelzett vízhozam.
Nem önmagában nézve — a saját tízéves sorához, a szokásos augusztushoz és ahhoz az évhez mérve, amire mindenki emlékszik.
2022 az az aszály, amire mindenki emlékszik. Az archívumból megkérdezhető, hogy tényleg az volt-e a legrosszabb — mércénként, ugyanannak a naptári hónapnak a medián vízhozamával.
Az oldalon minden más szám a mi számításunk mások méréseiből. Ez nem az. Az ország 85 vízhiány-körzetre van osztva, és mindegyikre a vízügyi igazgatóság hirdet ki fokozatot — ez itt az, amit ténylegesen elrendeltek, a kihirdetés dátumával együtt.
Ez az egyetlen szám ezen az oldalon, ami közvetlenül a földben lévő vizet méri — nem a kutakét alatta, nem az esőét fölötte. Huszonhárom állomás, óránként. Mindegyik az ország délkeleti sarkában, tehát ez nem országos kép; viszont épp az a vidék, ahol a szárazság a legsúlyosabb.
A csapadék azt mondja meg, mennyi víz érkezett — azt nem, hogy mennyi maradt. Két egyforma csapadékú augusztus két különböző aszály, ha az egyiket csapadékos tavasz előzte meg. A talajvízszint viszont hónapok esőjét integrálja: ez az a víz, amit a gyökér elér és a kerti kút ad.
Minden állomás a saját tízéves, azonos havi eloszlásához mérve — a mélység állomásonként mást jelent, a rangsor nem.
A folyó és a tó a felszínen van. Alattuk rétegvíz: a mélyebb, lezárt vízadó, amiből az ivóvizünk nagy része jön, és ami nem egy esőtől töltődik újra, hanem évtizedek alatt. Ezt a legnehezebb észrevenni, mert nem látszik rajta, ha fogy.
Ez nem a talajvíz — nem a kerti kút vize, hanem az alatta lévő, lezárt réteg.
Országos átlag nincs, és ez szándékos. Minden kút a saját nullpontjához méri a mélységet, és a hálózat nem ugyanabban az egységben teszi — van, ahol méterben, van, ahol centiméterben, néhol fordított előjellel. Ezeket összeátlagolni annyi lenne, mint métert és centimétert összeadni. Amit lehet: minden kutat a saját tíz évéhez mérni, és megszámolni, hányban alacsony most a víz. Minden fenti szám így készült.
A talajvíz szintjét ez az adatforrás egyáltalán nem közli — semmilyen kóddal, egyetlen kútnál sem. Amit a Talajvíz szekció mutat, az egy másik hálózat.
Erre a tisztességes válasz nem jóslat. A mechanizmus viszont ismert, és minden egyes láncszeméről van mai mérésünk — alább a lánc, és hogy hol tart most.
Nem azt, hogy mi fog történni, és nem is azt, hogy mikor. A láncszemek közötti összefüggés a szakirodalomból ismert, a rajta lévő számok viszont mind mai mérések erről az oldalról — nem modellezett jövőkép.
Ha egy láncszemhez épp nincs adat, azt a lépés kimondja magáról, üres helyett.
Három dolgot, és mind a három már most is mérhető, nem a jövőben:
1. Korlátozás. A vízhiány-fokozat nem figyelmeztetés, hanem hatósági kihirdetés, ami az adott körzetben jogi következménnyel jár a vízhasználatra — elsőként jellemzően a locsolást, a medencetöltést és a gépjárműmosást érinti. Hogy épp hány körzetben van érvényben, a lánc utolsó eleme mutatja.
2. Kút és talajvíz. Ahol a talajvíz a tízéves rekordja alatt van, ott a sekély ásott kutak elapadnak, és a kerti öntözés forrása tűnik el. Ez nem közműprobléma: a vezetékes ivóvíz nagyrészt mélyebb rétegvízből jön, ami lassabban reagál — de ugyanabból a csapadékból töltődik.
3. A patak a település alatt. Nyáron egy alföldi csatornában jóformán csak a tisztított szennyvíz folyik. Ez az, ami a horgászvizet, a strandot és a halállományt eltartja — és ez az, ami a lánc ötödik és hatodik lépésében töményedik és melegszik.
Mert az ehhez szükséges klímamodellezés nem ennek az oldalnak a műfaja, és egy innen kitalált évszám pontosan úgy nézne ki, mint a többi, mért szám mellette — csak épp semmi nem lenne mögötte.
Amit ez az oldal a jövőről mondani tud, az a múltból jön: a tavaknál és a folyóknál ott áll, hogy mikor tért vissza a szint a szokásos sávba azokban az években, amelyek ugyanilyen alacsonyan kezdtek. Nem előrejelzés, hanem az, hogy eddig meddig tartott.
Amit visszaengedünk, amit kiveszünk, és amit felmelegítünk. A víz nem tűnik el az országban — használtan megy tovább.
Amit elhasználunk, nem tűnik el. Lemegy a lefolyón, elmegy a csatornán a szennyvíztisztító telepre, ott megtisztítják — és visszaengedik egy patakba vagy egy folyóba, általában néhány kilométerrel a település alatt. Ezért van az, hogy egy alföldi csatornában augusztusban jóformán csak ez a víz folyik.
Egy szennyvíztisztító telep méretét nem literben szokás megadni, hanem abban, hogy hány ember szennyvizét bírja el. Ez a lakosegyenérték: 1 LE = egy ember egy napi szennyeződése. Pontosabban 60 gramm oldott szerves anyag naponta — de a lényeg, hogy „ennyi emberrel egyenértékű”.
Azért nem emberben mérik, mert nem csak emberek használják. Egy tejüzem, egy vágóhíd vagy egy konzervgyár szennyvize sokkal töményebb a háztartásinál, így egyetlen üzem lehet tízezer LE, miközben ott dolgozik kétszáz ember. A csepeli telep 1,6 millió LE: ennyi ember napi szennyvizét bírja — nagyjából Budapest.
A tisztítás a szennyeződés nagy részét kiszedi, de nem tesz desztillált vizet a patakba. Ami bent marad, az főleg nitrogén és foszfor — ugyanaz, amitől a műtrágya műtrágya. A vízben ez ugyanúgy hat: felpörgeti az algákat.
Az alga aztán elpusztul, a lebomlása pedig oxigént von el a vízből. Nyáron, amikor a meleg víz eleve kevesebb oxigént tud megkötni és a patakban amúgy is alig van víz, ez az, ami halpusztuláshoz vezet. Nem a szennyvíz „mérgezi meg” a patakot, hanem az élet felpörgetésével fojtja meg.
Ezért számít, hogy mibe engedik. Ugyanaz a fél köbméter másodpercenként a Dunában észrevehetetlen, egy nyári csatornában viszont maga a csatorna.
Azt, hogy a telepre több szennyvíz érkezik, mint amennyire tervezték. Ezt a nyilvántartás telepenként közli: mekkora a kapacitása, és mekkora terhelés jön rá. 717 telepből 153 a saját kapacitása fölött üzemel.
Fontos, és nem szépítés: a kapacitás fölötti üzem nem jelenti automatikusan, hogy a kiengedett víz rossz. A telepeket tartalékkal építik, és az engedély a kimenő vízre szól, nem a bejövőre. Azt jelenti, hogy elfogyott a tartalék — egy nagy esőt vagy egy hosszú hétvégét már nincs mivel kifogni. Hogy a kiengedett víz ténylegesen milyen, arra ez a nyilvántartás nem közöl adatot, és nem is találunk ki hozzá egyet.
Országos szinten ez kevés víz. Egy patak mellett viszont ez maga a patak — ezért itt minden szám telepenként és befogadónként áll, nem összegben.
A szennyvíztisztító telepek mellett van egy másik, sokkal kevésbé ismert lista is: azok a pontok, ahol nem egy település, hanem egy üzem engedi vissza a használt vizét. Tejüzem, vágóhíd, halastó, bánya, fürdő, erőmű.
Mert mást tudunk róluk. A szennyvíztisztító telepekről tudjuk, mennyi víz megy rajtuk át — az ipari bevezetésekről nem. Ez a nyilvántartás a helyet, a befogadó vizet és az ágazatot rögzíti, mennyiséget egyetlen sorban sem.
Ha a kettőt összeadnánk, egy olyan összeg jönne ki, amiben a települési rész mért, az ipari rész pedig nulla — és ez úgy nézne ki, mintha az ipar nem engedne ki vizet. Ezért áll a két lista külön, és ezért nincs itt közös végösszeg.
Azt, hogy a szennyvíz nem egy patakba folyik, hanem elszikkasztják: a
talajon keresztül szivárog el. A nyilvántartásban ilyenkor a befogadó nem egy
vízfolyás neve, hanem egy felszín alatti víztest kódja (például sp.2.4.1
— sekély porózus víztest).
Ez a patak szempontjából jó hír, a talajvíz szempontjából viszont nem: ugyanaz a víz, amiből a kerti kutak és sok helyen az ivóvíz jön. És a talajvízbe került szennyeződés nem folyik le két nap alatt, mint a patakban — évekig ott marad.
A hűtővíz a termelésből számított becslés, nem mérés. A kivett víz több mint 99%-a visszakerül a folyóba — felmelegítve; a mérlegből ténylegesen csak az elpárolgó rész hiányzik.
Minden szám forrása, a számítás módja, és külön felsorolva az is, amit ez az oldal nem tud megmondani.
Az oldal minden szekciója külön adatforrásból dolgozik, és külön-külön el is tud romlani — olyankor az a szekció megmondja magáról, hogy nincs adata, a többi meg úgy néz ki, mintha semmi baj nem lenne. Ez a lista arról szól, hogy a te böngésződ épp mit kapott meg, és mit nem.
A határon belépő vízhozamok összege mínusz a kilépőké. Nem tartalmazza a csapadékot, a párolgást és a felszín alatti mozgást, tehát a különbség nem „eltűnt víz” — nagyrészt a hazai lefolyás és a mérési hiba adja ki.
Mert Rajka a čunovói terelés alatt van: ott csak az Öreg-Dunában maradó vízpótlás folyik. A bősi csatorna Szapnál tér vissza. Egy augusztusi napon Rajka 411 m³/s-ot mutatott, Nagymaros ugyanakkor 802-t, és a köztük lévő egyetlen számon tartott mellékfolyó, az Ipoly, 0,6-ot hozott. A hiányzó ~390 m³/s a csatorna. Ezért a Duna belépése Komárom (1768 fkm): a visszatorkollás alatt, a Vág felett. Rajkát továbbra is mutatjuk, de sosem összegezzük.
A vízhozam nem közvetlenül mért érték: vízállásból származik egy vízhozamgörbén keresztül, ami jó folyón is 5–10% hibát hordoz, kicsin és duzzasztott szelvényen többet. A hibák négyzetesen adódnak össze, és ha a különbség a hibasávon belül van, azt mondjuk: nem különböztethető meg a nullától.
A Vág és a Garam a határszakaszon, Komárom alatt csatlakozik, és az OVF nem méri őket — a kisvízfolyásokkal együtt egy becsült tagba kerülnek (~260 m³/s), ami külön látszik. A Lajtára nincs használható szelvény. Rajka és Tiszasziget időnként nem ad vízhozamot.
Minden vízhozam mellett ott áll, hogy az adott szelvény sokéves átlagának hány százaléka — a diagramokon ezt jelöli a vonás, illetve a pontozott vonal. Az átlagok az OVF/VITUKI vízrajzi évkönyvekből valók, két értékes jegy pontossággal, és szelvényenként külön: a Duna 2050 m³/s-os átlagához mérve a mai 1671 kevés, ugyanez a szám a Tiszán árvíz lenne. Ezért mérjük mindegyiket a sajátjához, nem egymáshoz.
A szavak, amiket használunk — átlag felett, átlagos, átlag alatt, kisvíz, súlyos kisvíz — a mi egyszerű skálánk erre az egy arányra: 130%, 85%, 60% és 40% a határok. Ez a skála a folyókról szól, nem aszályindex. Egy aszálymutató a talajnedvességet, a csapadékhiányt és az évszakot is nézi. A csapadékhiány és a talajvízszint azóta itt is méréssel szerepel — lásd a csapadék szekciót (az OMSZ országos csapadékmérő hálózatából) és az aszály szekciót (az OVF talaj- és talajvízméréseiből) —, az évszakot pedig a tízéves, azonos havi összehasonlítás kezeli. Amit továbbra sem állítunk: hogy ez a NAK/OVF hivatalos aszályindexe (HDI) lenne. Az más módszerrel készül, és nincs adatvégpontja, amit be tudnánk olvasni.
A sokéves átlag egész évre vonatkozik, nem augusztusra, és a magyar folyók nyár végén amúgy is az évi átlaguk alatt járnak — a 100% alatti érték a nyári hónapokban önmagában tehát még nem rendkívüli. Épp ezért nem csak ehhez mérünk.
Tíz év, ugyanaz a hónap. Minden szelvényre kiszámoltuk, hogy az elmúlt tíz évben milyen napi vízhozamok fordultak elő ugyanabban a naptári hónapban, és a mai értéket ehhez az eloszláshoz mérjük. Ezért tud az oldal olyat mondani, hogy „az augusztusi napok legalacsonyabb 5%-ában”, vagy hogy „alacsonyabb, mint bármelyik augusztusi nap az elmúlt tíz évben” — ezt az arányszám önmagában nem tudja megmondani. A szelvény oldalán ott áll a hónap mediánja és az eddigi mélypont dátuma is.
Amit ez nem tud: tíz év rövid. Ha a mai érték az egész rögzített időszaknál alacsonyabb, azt annyiban mondjuk el — „alacsonyabb mindennél, ami ebben a sorban szerepel” —, és nem teszünk úgy, mintha tudnánk, hányadik százalék. 29 szelvényből 27-nek van mind a tizenkét hónapja; a mohácsi vízhozam-sor csak 2021 nyaráig nyúlik vissza (ott öt év, június–december), Tiszasziget pedig egyáltalán nem közöl visszamenőleges vízhozamot. Ahol nincs elég év, ott nem írunk ki összehasonlítást. A hónaphatárnál van egy varrat: augusztus 31-ét augusztus 1-jével is összevetjük, ami visszahúzódó nyárban vizesebb nap.
Kétféle tétel van a Mi történik szekcióban, és szándékosan másképp néznek ki.
A levezetett tételek a saját méréseinkből jönnek, és mindig közlik a számokat, amikből származnak: hány napja van egy szelvény az átlaga alatt, mennyit változott egy nap alatt, átlépett-e egy készültségi szintet, hány millió köbmétert veszített egy tó. Az oksági részük odáig terjed, ameddig a mérés: meg tudjuk mondani, hogy a Szlovákia felől érkező szelvényekből hiányzik a legtöbb víz, mert ezt mérjük — de azt nem, hogy mi volt az időjárás az Alpokban, mert azt nem mérjük.
A szerkesztői jegyzetek azok, amiket ember ír, forráslinkkel és dátummal. Ide tartozik minden külső magyarázat: karbantartás, üzemzavar, határon túli esemény. Ezeknek kötelező a forrás — forrás nélküli állítást az oldal nem közöl —, és soha nem keverednek össze a mért tételekkel.
Egy dolgot az adat elvből nem tud: a Paks-blokkokat külön. A közzétett termelési mix országos, nem blokkonkénti, ezért ha esik az atomerőművi termelés, azt kiírjuk, hogy körülbelül hány blokknyi — de azt nem, hogy melyik.
Mert a mérleg arról szól, mennyi víz lép át a határon, a tó pedig nem lép sehova. A Balatonnak nincs értelmes „vízhozama”: az elfolyását a siófoki zsilip szabja meg, ami üzemi döntés, nem folyamat. Ezért a tavaknál a vízszint a mért adat, és a változását váltjuk át köbméterre a tó felszínével — a Balatonon egy centi 5,94 millió m³. Ez becslés: a tó nem henger, a partközeli sávban egy centi nagyobb területet fed le. A Tisza-tóra a szolgálat egyáltalán nem tesz közzé vízszintet — a szintje a kiskörei duzzasztó felvize, arra pedig nincs nyilvános adatsor —, ezért ott a mezők üresek, nem pedig becsültek.
Minden mérce a saját nullpontjához mér, ami egy rögzített tengerszint feletti magasság (Budapesten 94,97 mBf). Ezért 300 cm két folyón két egészen különböző dolgot jelent, és ezért mutatjuk mindegyiket a saját szélsőértékei között: a valaha mért legkisebb és legnagyobb vízállás közötti sávon. A készültségi szinteket a vízügyi igazgatóság állapítja meg szakaszonként, a védművek alapján — ezek nem a folyó tulajdonságai, hanem döntések, és a védmű átépítésekor változnak. Ahol a szolgálat nem tesz közzé ilyen szintet (például Rajkánál), ott mi sem találunk ki egyet.
Mert nincs miből. A vízügyi szolgálat gépi felületén előrejelzés nem érhető el — a kérésre HTTP 500 a válasz —, ez az oldal pedig nem olvas időjárási modellt. Egy tó feltöltődése szinte teljes egészében a még le nem hullott csapadékon múlik, úgyhogy bármi, ami itt előrejelzésnek látszana, kitalált szám volna.
Helyette két dolog van, ebben a sorrendben: az év alakja tíz év hónaponkénti mediánjából — ez a robusztus fele, egy tó éves ciklusa valóban ismétlődő dolog —, és az analóg évek névvel: mely évek indultak innen, és mikor tértek vissza a szokásos sávba. Sosem átlagolva; hogy az évek nem értenek egyet, az maga a bizonytalanság, megmutatva és nem elsimítva.
„Visszatért” azt jelenti, hogy a szint egyszerre került a szokásos sáv (a hónap alsó negyede) fölé és a kiindulási érték fölé. A második feltétel nem felesleges: a sávot tíz évből számoljuk, amiben benne vannak az aszályos évek is, úgyhogy száraz évek sorozatában maga a mérce süllyed le. A Velencei-tó 2021 augusztusában 80 cm-ről 74-re esett, és ezzel átlépte a szeptemberi alsó negyed határát — nem a tó tért magához, hanem a mérce jött le hozzá.
Mindkettő a vízügy saját térképszolgálatából (geoportal.vizugy.hu). A telepek a
Vizikozmu rétegből jönnek, kapacitással lakosegyenértékben és a beérkező
szennyvíz éves köbméterével; a vízfolyások a Vizitura rétegekből, névvel és
azzal, hogy mibe folynak. Az OpenStreetMap-ben 662 objektum van
wastewater_plant néven, és egyiken sincs kapacitás — ezért nem onnan van.
Az éves köbmétert elosztjuk az év másodperceivel, hogy összehasonlítható legyen egy folyó vízhozamával. Ez az egyetlen átváltás. A lakosegyenértéket nem váltjuk át vízmennyiséggé: az egy feltételezés a napi fejenkénti literről.
Mert az erőmű nem fogyasztja el: a kivett víz több mint 99%-a visszakerül a folyóba, pár fokkal melegebben. Ténylegesen csak az elpárolgó rész hiányzik, ami nagyságrenddel kisebb. A kivétel és a fogyasztás összekeverése a leggyakoribb hiba ebben a témában.